Címke címe ‘Télikertek teraszok’

A terasz beépítés szobának, vagy egyéb könnyen kivitelezhető. A terasz beépítés során a már meglévő teraszunkat télikertté alakíthatjuk, ezzel pedig egy újabb helységgel gazdagíthatjuk otthonunkat. Ezt a területet számos módon hasznosíthatjuk, a terasszal ellentétben pedig az itt tárolt tárgyaink, értékeink védve lesznek az időjárástól.

Terasz beépítés szobának

Terasz beépítés szobának

Terasz beépítés szobának, avagy a terasz beépítés előnyei

A terasz megfelelő időjárás esetén sokféle eseménynek adhat otthont. A pihenés, munka és a családi étkezések, beszélgetések mellett tárolhatunk itt növényeinket is. Mivel a terasz folyamatosan ki van téve az időjárás szeszélyeinek, így bármikor megszakadhat a programunk.

A terasz beépítésével egy zárt, időjárás hatásaitól védett helységet kapunk. Ezt a helységet a terasz méretétől függően szinte bármilyen tevékenységre használhatjuk. A nagy üvegfelületének köszönhetően a beépített terasz belsejében több mint elegendő a természetes fény. Ez nemcsak a közérzetünknek tehet jót, hanem az itt elhelyezett, időjárásra érzéken szobanövényeinknek is.

Az ide tervezett baráti vagy családi összejövetelek védve lesznek az időjárás szeszélyeitől, így egy hirtelen eső nem vet véget a programunknak. A beépített terasz építése szigetelt elemek felhasználásával történik, így a helység nagyon jó hang és hőszigetelést kap. Ennek köszönhetően akár fűtést is kialakíthatunk, ami által egész évben élvezhetjük a helység nyújtotta lehetőségeket.

A terasz beépítés során felhasznált nagy mennyiségű hőszigetelt üvegezés télen a felületüket érő napfényt hasznosítják, melegen tartva ezzel a helységet.

Terasz beépítés szobának műanyag szerkezet kialakításával

A terasz beépítésének a legköltséghatékonyabb módja, ha műanyag elemekből történik. A műanyag télikertek kiváló ár-érték arányuknak köszönhetően sokak számára elérhetőek. A szerkezet a nyílászárókhoz hasonlóan üreges kialakítású műanyag profilokból készül. A légkamrákban található levegő nagyon jó hőszigetelést biztosít a helység számára.

A terasz beépítéshez használt műanyag szerkezet felülete ellenálló a csapadékokkal, gombákkal szemben, valamint nem igényel festést sem. Gyártásuk fehér színben történik, ám színes, illetve fa hatású fóliával is bevonhatóak a gyártás során.

Terasz beépítés szobának alumínium szerkezet kialakításával

A terasz beépítése alumínium szerkezet felhasználásával is lehetséges. Az alumínium kiváló építőanyag. Az alumíniumnak köszönhetően a szerkezet könnyű és stabil lesz, valamint nem kell aggódnunk a rozsda miatt sem. Az alumínium télikertek ára ugyan magasabb, ám cserébe a helység nem csak a luxus érzését kelti majd, hanem ellenáll majd a legnagyobb igénybevételnek is.

Terasz beépítés szobának fa szerkezet kialakításával

A fa télikertek első sorban a természetes külső kedvelőinek ajánlottak. A terasz beépítéshez rétegragasztott borovi fenyő elemeket használnak. A borovi fenyő kiváló alapanyag a kültéri használatra, mivel tartós és ellenálló. A fa erezetének köszönhetően a szerkezet természetes és látványos külsővel dobja majd fel otthonunkat. A felületet a gyártás során ellátják a megfelelő védelemmel, így éveken át tartó védelmet kap a szerkezet az időjárás hatásaitól. A felületkezelést 7-8 évenként megújítva akár évtizedeken keresztül élvezhetjük a fa eleganciáját.

Terasz beépítés szobának, árnyékoló eszközök használata

A terasz beépítésével nyert helység a nagy üvegfelületnek köszönhetően egy-egy nyári hőség során könnyen túlmelegedhet. A helység túlmelegedése ellen a leghatékonyabban a rendszeres szellőztetéssel, valamint árnyékoló eszközökkel védekezhetünk. Ezek közül a leghatékonyabb eszközök a különböző anyagú redőnyök.

Az alumíniumból vagy műanyagból készült redőnyök már azelőtt eltérítik a napsugarakat, mielőtt azok az üveg felületét elérik. A redőnyök használata hatékony megoldás a túlmelegedés ellen, valamint a helységbe érkező fény mennyiségét is szabályozhatjuk velük.

Az olcsó télikert ma már nem számít lehetetlen dolognak. A télikertek többféleképpen kivitelezhetőek, többféle alapanyag felhasználásával készülhetnek, ennek köszönhetően a legtöbb háztartás megengedheti magának. A télikerteket régen kizárólag a tehetősek engedhették meg maguknak, feladatuk pedig többnyire csak az időjárásra érzékeny növények tárolása és védelme volt. A mai modern télikertek a növények tárolása mellett számos további feladatot is kiválóan elláthatnak, így sokoldalúan hasznosíthatóak a mindennapokban.

Olcsó télikert, teraszbeépítés

Olcsó télikert, teraszbeépítés

Télikertek feladata és előnyei

A mai modern télikertek felhasználhatóságának csak a helység mérete és kivitele szab határt. A télikert építésével meglévő teraszunkat, erkélyünket megvédhetjük az időjárás hatásaitól. Az itt elhelyezett eszközeink vagy bútorok tökéletesen védve lesznek az esőtől, hótól, valamint a széltől.

A télikert otthont adhat a kedvenc szobanövényünknek, ehhez a nagyméretű üvegfelületek biztosítják a megfelelő természetes fényt. Étkezők, pihenő helységek vagy akár dolgozó szobák kialakítása is lehetséges a télikert építésével, amennyiben a méretük megfelelő a feladatra.

A télikert felületének legnagyobb részét hőszigetelt üveg alkotja, mely megfelelő szigetelést nyújt a helység számára. A hatékony hőszigetelésnek köszönhetően a helység télen akár gazdaságos fűtés kialakítását is lehetővé teszi. A fűtésnek köszönhetően akár a nappali helységünk toldásaként is használható közös légterű télikertként.

Olcsó télikert kialakítás szerint

A télikert többféle módón megépíthető, így a legtöbb ingatlan területén nem ütközünk problémába az építés során. A leggyakoribb módja a télikert létesítésének a terasz beépítésével történik. Ebben az esetben a télikert nem igényel külön alapozást, ezáltal alacsonyabb áron lehetséges az építés.

Az olcsó télikert kialakítás másik módja, mikor a ház homlokzatához építjük. Ebben az esetben a télikert egy vagy több oldalfalát is az épület homlokzata alkotja, így kevesebb üveg és szerkezeti elem szüksége az építéshez.

A télikert építés harmadik módja a különálló szerkezet építése. Ez a megoldás sem feltétlenül drága, de az épület mindenképpen beton alapot igényel az építés előtt, ami pedig további költségeket jelent.

Olcsó télikert méret szerint

Az általános vélekedés szerint az olcsó télikert kicsi. Ez viszonyt nem minden esetben van így. A télikert mérete természetesen meghatározza, hogy bizonyos alapanyagokból mennyi szükséges az építéshez. Ennek ellenére a nagyobb méretű télikertek négyzetméter ára alacsonyabb.

Az olcsó télikert legkönnyebben a meglévő teraszunk beépítésével érhető el, ehhez pedig a terasz egy részét vagy egészét is beépíthetjük igényünk szerint.

Olcsó télikert építése különböző anyagokból

A télikert építése többféle anyagból történhet, ám ha az alacsony ár a fő szempont, akkor a műanyag télikertek jelenthetnek megoldást számunkra. A műanyag télikertek PVC-ből készülnek, üreges kialakításuknak köszönhetően könnyűek, valamint nagyon jó hőszigetelést biztosítanak.

A műanyag télikertek alkotóelemei fehér színben készülnek, nem igényelnek festést, így elkészítésük nem csak gyorsabb, hanem olcsóbb is. A PVC-hez adott adalékoknak köszönhetően a télikert ellenáll majd az erős UV sugárzás káros hatásainak, megóvva a szerkezet felületét.

Az olcsó télikert nyílászárói

A télikert üvegfelületei fix valamint nyitható kialakítással is elkészíthetőek. A hatékony levegőcseréhez legalább két nyitható ablakra vagy ajtóra van szükség, de lehetőség szerint az összes üvegfelület kialakítható nyithatóra. Utóbbi természetesen drágább, tehát a télikert építés költségeit alacsonyan szeretnénk tartani, elegendő 2-3 jól elhelyezett nyitható nyílászáró beépítése.

A télikert árak jelentős csökkenésének köszönhetően már nem csak a tehetősek számára elérhető ez a különleges épület. A télikert praktikus, elegáns, valamint kellemes és környezethez közeli helyszínt biztosíthat felhasználói számára. A télikert árak elsősorban a szerkezethez használt alapanyagok, valamint az építmény kialakítása szerint alakulnak.

Télikert árak

Télikert árak

Télikert árak a méret függvényében

A télikert mérete határozza meg, hogy a szerkezethez mennyi alapanyag, valamint nyitható és fix üvegfelület szükséges. Egy kisebb méretű télikert építésével, vagy egy terasz beépítésénél a fent említett anyagokból jelentősen kevesebbre van szükség, mint például egy medence fedésénél.

A nagyobb méretű télikertek természetesen nagyobb anyagi ráfordítást igényelnek, ám a négyzetméter áruk alacsonyabb. Ez annak köszönhető, hogy egy kisméretű, illetve egy nagyméretű télikert építésénél ugyanazok a műveletek szükségesek.

A télikert kialakítása, az építés módjai

A télikert építése többféleképpen történhet. A szabadon álló épületek esetében megfelelő beton alapozásra van szükség, mely a télikert építése előtti kőműves munkát igényelhet. Amennyiben a hely és az alapozás már adott, csak a télikert építéséhez szükséges anyagokra és munkára van szükség.

A már meglévő terasz beépítés segítségével megvédhetjük az itt elhelyezett bútorainkat és használati tárgyainkat. Mivel a terasz már adott, így már csak a télikert gyártása és építése kerül pénzbe. A terasz beépítésével kialakított télikertek így nem csak gazdaságosak, hanem a már meglévő helység fejlesztését is lehetővé teszik.

A télikert tetőszerkezete

A télikert árak szempontjából az épülethez használt tetőszerkezet is fontos tényező. Itt többféle alapanyag közül van lehetőségünk kiválasztani a nekünk megfelelőt. A hagyományos, épített tető helyét mára átvette az üveg, illetve a polikarbonát lemezekből készült tető.

Az üvegtető választása esetén biztonsági üvegből álló táblák kerülnek felszerelésre, melyek átlátszóak, így remek kilátást biztosítanak számunkra. Az üvegtáblák azonban a nyári napsütésben könnyedén túlhevíthetik a télikert belső terét, ezért külső vagy belső árnyékolók használata szükséges. A biztonsági üvegtáblák nagy tömege miatt előfordulhat, hogy több tartóelemre van szükség, ami pedig további költséget jelenthet számunkra.

A polikarbonát tetőlemezek alacsony tömegüknek köszönhetően könnyű és tágas szerkezetek építését teszi lehetővé. A természetes fénynek csak egy részét engedi át, így a télikert kevésbé hajlamos a túlmelegedésre. A télikert árak a polikarbonát tetőszerkezetnek köszönhetően sokkal kedvezőbbek az üvegtetőkénél.

A télikert nyílászárói és a szerkezethez használt alapanyag

A télikert árak mértéke függ az építés során beszerelt nyílászárók számától, méretétől, valamint az alapanyagtól egyaránt. A télikert építése során lehetőségünk van fix, valamint nyitható üvegfelületek kialakítására. A hatékony szellőzés biztosításához legalább 2-3 nyitható nyílászáró szükséges. Amennyiben szeretnénk, természetesen az összes üvegfelület kialakítható nyithatóra, ám ez megemeli a télikert építésének árát.

A télikert építéséhez használt alapanyagok

Az építés előtt ki kell választanunk a télikert szerkezetéhez használt alapanyagot. A télikert árak ugyanakkora méretű és kialakítású télikertek esetében változhatnak az alapanyag típusától függően.

Fa télikert árak

A fa télikert az alapanyagnak köszönhetően egyedi és természetes látványt biztosítanak számunkra. A borovi fenyő tartósságának köszönhetően egy ellenálló és szép, természetes anyagok felhasználásával készült szerkezetet kapunk. A gyártáskor fa elemek megkapják a szükséges felületkezelést, éveken át tartó védelmet nyújt az anyag számára.

Műanyag télikert árak

A műanyag télikert PVC-ből gyártott elemekből készülnek, melyekre nincs hatással az időjárás. A műanyag télikertek felülete nem igényel festést, valamint a legtöbb vegyszerrel szemben ellenálló. Az üreges kialakításnak köszönhetően nem csak könnyűek, hanem nagyon jól szigetelnek is. A műanyag télikert árak alacsonyak, ezáltal még több ember számára elérhetőek.

Alumínium télikert árak

Az alumínium télikert árak magasabbak a fent említett anyagokénál, de használatuk számos előnyös tulajdonságot biztosít számunkra. Az alumínium szerkezet nincs kitéve a rozsdásodásnak és a vetemedésnek, valamint időszakos újrafestést sem igényelnek.

Egy télikert építésével otthonunk egy sokoldalúan használható helységgel gyarapszik, mely különleges hangulatot biztosíthat az ott tartózkodók számára. A télikert többféle kivitelben készülhet, az épülettel egybekötött télikert mellett a terasz beépítésével, valamint az épülettől különálló építményként is kialakíthatóak. A télikertek régen kizárólag az időjárásra érzékeny növényeknek szolgált menedékül, napjainkban azonban már a lakóterünk megnövelésére is használhatóak. Mivel részét képezik az épületnek, így fontos hogy az építéskor figyelembe legyenek véve a télikertek épületfizikai követelményei.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Milyen szempontokat kell figyelembe venni a télikert építése során?

Az épülettel egybekötött télikertek első ránézésre nem sokban különböznek egy egyszerű növényháztól, ám kialakításukban számos fontos eltérés található. Azonban ezek az épületek szerves részét képezik, fontos hogy az alábbi feltételeknek megfeleljenek.

Télikertek légzárása és szélállósága

Szélállóság

Télikert szélállósága

A szélállóság és a légzárás nagyon fontos szempont az épülettel egybenyitott télikertek esetében, mivel folyamatosan ki vannak téve az időjárás hatásainak. Az épület függőleges üvegfelületeinek, tetőszerkezetének, valamint az azok tartóelemeinek megfelelően ellen kell állniuk az erős széllökéseknek is.

A télikert szélállósága a szerkezet stabilitása mellett azért is felelős, hogy a szél szívó vagy nyomó hatására a belső terület valamint a külső környezet közti légáramlás ne legyen több a megengedett mértékűnél. Ez különösen fontos szempont a télikert fűtésével kapcsolatban, mivel nagymértékben rontaná a fűtés hatásfokát, ha a szél hatására képződő huzat kivezetné a belső tér meleg levegőjét.

A télikertek légzárását a beépített üvegfelületek, valamint nyitható ablakok, ajtók biztosítják. A megfelelő hatásfok érdekében hőszigetelt üvegezéssel, valamint gumitömítéssel rendelkező nyílászárók kerülnek beépítésre.

A télikert vízzárása

Esőállóság

Esőállóság

Az épülethez toldott télikertek vízállósága az épület beázását hivatott megelőzni. A nagy mennyiségű, vagy hirtelen érkező eső nagy károkat okozhat a télikert szerkezetében, valamint az itt elhelyezett bútorainkban, eszközeinkben. Az épületbe bejutó csapadék a fa télikertek esetében a szerkezet korhadását, a fém elemek korrózióját teszi lehetővé, emellett a levegő páratartalmának növekedése vízlecsapódást, valamint penészedést is okozhat. A télikertek vízzárása a szerkezetekhez használt megfelelő tömítésekkel, valamint párakicsapódást elvezető csatornák biztosítják.

A télikert hőszigetelése

A helység belső terének fűtésével kellemes hőmérséklet biztosítható az őszi-téli hónapokban is. A télikertek hőszigetelésében a szerkezet kialakítása mellett kiemelten fontos szerepet tölt be a hőszigetelt üvegezés, valamint a nyílászárók és a keretek közti tömítőgumi használata. A télikert hatékony hőszigetelésének köszönhetően a helység hőmérséklete gazdaságosan tartható, ami nagyon fontos amennyiben a télikert belső tere az épületében egy légtérben található.

Hangszigetelés

A hangszigetelés elsősorban a bent tartózkodók kényelmét szolgálja, legfőképpen akkor, ha huzamosabb időt töltenek a helységben. Segítségükkel kizárhatjuk a kintről érkező zavaró hangokat, vagy a forgalom zaját. A télikertek hangszigetelését az építéskor használt két vagy három rétegű hőszigetelt üvegezés biztosítja.

Szellőzés

Otthonunk többi helységéhez hasonlóan a télikerteknél is fontos a megfelelő szellőztetés. A friss levegő nem csak jó hatással van a közérzetünkre, de az egészségünkhöz is szükséges. Az elhasznált, vagy magas páratartalmú levegő nem csak ránk van rossz hatással, hanem a helység penészedését is elősegítheti. A télikertek szellőztetését a beépített nyílászárók segítségével végezhetjük el, ehhez elegendő, ha két három nyitható üvegfelületet helyezünk el az épületben.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Télikert árnyékolása

A télikert árnyékolása a bejutó fény mennyiségének szabályozása mellett az épület túlmelegedése is hatékony védelmet nyújt. A télikert felületét a tájolásától függően akár hosszú órákon át is érheti a napfény, ami könnyedén túlmelegítheti a helységet. Ennek következményeképpen az ide helyezett növényeink tönkremehetnek, valamint az emberek számára is kellemetlenné válhat az itt eltöltött idő.

A télikert árnyékolására többféle eszköz is rendelkezésünkre áll, legyen szó belső, illetve külső árnyékoló eszközökről. A télikertek belső árnyékolásához nagyszerű megoldást biztosíthatnak a reluxák és sötétítők felszerelése.

A külső árnyékoló eszközök segítségével a napsugarakat még az üvegfelület érintése előtt eltéríthetjük, így még hatékonyabban akadályozhatjuk meg a télikert túlmelegedését. Ehhez különböző anyagú redőnyöket, a tetőszerkezetek esetében pedig árnyékoló szöveteket vagy ponyvákat használhatunk.

A télikertek régebben az időjárásra érzékeny növényeknek szolgáltak otthonául, mely védelmet nyújtott számukra az őszi és téli hideg időben. Napjainkban egyre több háztartás rendelkezik télikerttel, melyek már teljesen más feladatot látnak el. A modern télikert előnyei közül az egyik legfontosabb, hogy hőszigetelésüknek köszönhetően fűtéssel is elláthatóak, melynek köszönhetően teljes értékű helységgel növelhetjük otthonunk hasznos alapterületét.

Ide kattintva kérjen helyszíni felmérést!

Télikert előnyei – a télikert által nyújtott lehetőségek

A télikertek nagyméretű üvegfelületeiknek köszönhetően nem csak zavartalan kilátást tesz lehetővé a bent tartózkodóknak, hanem bőséges természetes fényt is biztosít a helység számára. A hőszigetelt üveg felületeknek köszönhetően kellemes hőmérséklet biztosítható, melyet további fűtéssel is kiegészíthetünk. A télikert építésével nyert terület többféle célt is elláthat, mely közül csak néhányat emelnénk ki.

Nappali vagy lakótér kibővítése

A télikert megfelelő elhelyezése által akár kibővíthetjük a nappali helységünket. A két helység közti közlekedés külön erre a célra beszerelt hagyományos, illetve nagyméretű tolóajtón is történhet. A tolóajtók segítségével néhány mozdulat megtételével le is választhatjuk a télikertet a nappalitól. Az üveg felületeknek köszönhetően a nappalinkba áramló természetes fény is megnőhet, jelentősen javítva a közérzetünket.

Étkező helység kialakítása

Az étkező segítségével a család és a vendégek egy erre szánt helységben együtt étkezhetnek, mindeközben pedig a konyhában jut hely az egyéb tevékenységekre. Kisebb otthonok esetében étkező ritkán található, vagy pedig más egyéb szerepet kap. A télikert építésével egy kiváló étkező helységet alakíthatunk ki, ahol összegyűlhet a család.

Télikert nappaliként

Télikert nappaliként

Terasz beépítés

A terasz télikertté alakításával egy esőtől védett helységet alakíthatunk ki. A teraszon eltöltött idő ezentúl már nem szakad meg egy hirtelen jött esőzéstől. A télikert üvegfelületeinek köszönhetően az itt elhelyezett növényeink elegendő természetes fényhez jutnak.

A terasz beépítés során nagyméretű nyílászárók kerülnek beépítésre, melyek használatával biztosíthatjuk a megfelelő szellőzést. A teraszból kialakított télikert előnye, hogy az itt tárolt bútoraink, használati tárgyaink folyamatosan védve lesznek majd az időjárástól.

Dolgozó helység kialakítása

A télikert segítségével egy olyan dolgozó szobát alakíthatunk ki, mely elegendő természetes megvilágítással rendelkezik. A természetes fény sokkal jobb közérzetet biztosít a bent tartózkodóknak, mint a mesterséges megvilágítás. Ennek köszönhetően az itt eltöltött idő illetve munkavégzés jobb közérzettel, valamint a kertre vagy udvarra való kilátással párosulhat.

Ide kattintva kérjen helyszíni felmérést!

Növények tárolása, védelme

A modern télikertek kiválóan alkalmasak őseik feladatára, mely a kényes növények védelme, tárolása volt. Az itt elhelyezett szoba vagy balkon növényeink kiváló körülmények között fejlődhetnek. A télikert kialakításának köszönhetően télen és nyáron egyaránt tárolhatjuk itt a növényeinket.

Jacuzzi vagy medence fedése

A többnyire nyáron vagy kora ősszel használatos medencénk vagy jacuzzink fedésével kibővíthetjük annak használatát, akár egész évre is. A télikert fűtésével kellemes hőmérséklet biztosítható a helységben, melybe az üvegházhatás is a segítségünkre lehet. A medence fedésére a műanyag, alumínium és a fa télikertek is alkalmasak, ám a fából készült télikertek élettartama csökkenhet a pára miatt.

Előtető beépítése

Az előtető beépítésével egy előszobához hasonló helységet kapunk. Hazaérkezés után tárolhatjuk itt a cipőnket, vizes esernyőnket és egyéb tárgyainkat, melyet így nem kell bevinnünk a lakótérbe. A helység egy külön bejárati ajtóval van ellátva, mely otthonunk számára egy újabb védelmi vonalat jelenthet egy esetleges betörés során.

 

 

Egy hőszigetelt télikert építése  Budapesten, otthonunkat egy olyan, télen-nyáron használható helységgel bővíthetjük ki, mely nem csak a pihenésünket és a jó közérzetünket garantálja, hanem akár otthonunk hasznos alapterületét is tovább növelheti.

Hőszigetelt télikert építése Budapest

Hőszigetelt télikert építése Budapest

Hőszigetelt télikert építése  Budapest – Télikert kialakítása

A télikert megépítésének több módja is létezik, ezáltal a legtöbb ingatlan területén elhelyezhetőek

Épülettel egybeépített hőszigetelt télikert építése

Amennyiben lehetséges, érdemes az ingatlanon található épület mellé közvetlenül megépíteni a télikert. Az épület homlokzata mellé építve jelentősen csökkenthetjük a télikert megépítésének költségeit, mivel eggyel kevesebb üvegfal megépítésére van szükség. Kényelmi szempontból mindenképpen előnyös, mivel egy ajtó kinyitásával és néhány lépés megtételével könnyedén kiszabadulhatunk a természetbe.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Hőszigetelt télikert építése – Különálló télikert

Amennyiben nincs mód az épület mellé közvetlenül felépíteni a télikertet, akkor egy arra alkalmas területen bárhol elhelyezhetőek. Ilyenkor különálló télikertről beszélünk. A különálló télikert kiválóan alkalmas például a kertben elhelyezett úszómedencénk lefedésére, ennek köszönhetően akár egész évben használhatjuk őket.

Hőszigetelt télikert építése – Terasz télikertté alakítása

Az épülethez tartozó terasz nagyon kellemes pihenőhelynek számít, amennyiben az időjárás tökéletes. Az itt eltöltött idő az időjárás hatására könnyen kényelmetlenné válhat, főként, ha órákon keresztül éget minket a nap, vagy éppen esik az eső. Ha a meglévő teraszunk mérete és kialakítása lehető teszi, akkor könnyedén télikertté alakítjuk, ezáltal egy bármilyen időjárásban használható és sokféleképpen hasznosítható helységet kapunk.

Hőszigetelt télikert építése – A télikert hőszigetelése

A nyílászárókhoz hasonlóan a télikert nagyon hatékony hőszigetelő képességgel rendelkezik, ami lehetővé teszi a gazdaságos légkondicionálást és fűtést akár a téli évszakban is. A télikert szerkezet, készüljük akár fából, műanyagból vagy alumíniumból, nagyon jó hőszigetelést biztosít a helység számára. Mivel a télikert szinte teljes felületét üveg borítja, így nagy hangsúly van az üveg felületek hőszigetelésén. Az ablakoknál használt üvegszerkezettel teljesen megegyező üvegezés két vagy három üveglapból áll melyek között gáz található.

A télikert építése során egy sokoldalúan hasznosítható, különleges helységgel egészíthetjük ki otthonunkat. A télikert számos feladatot elláthat, legyen az a lakótér kibővítése, növényeink tárolása, dolgozó vagy étkező helység kialakítása, vagy akár jacuzzink vagy medencénk időjárástól való függetlenítése.

Szükséges-e valamilyen engedély a télikert építéshez?

A télikertek építéséhez, valamint a terasz beépítéshez szükséges az építési engedélyek megszerzése. Ez a folyamat minden esetben kötelező, és az ön feladata hogy beszerezze őket.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Télikert építése előtt – Helyszíni felmérés

A télikert megrendelése és kivitelezése előtt minden esetben történik egy általunk biztosított ingyenes helyszíni felmérés és tanácsadás. Ilyenkor felvázoljuk a télikert építésével kapcsolatos tennivalókat és tudnivalókat, különböző megoldásokat és alapanyagokat.

Milyen típusú télikertek léteznek?

Többféle módszer létezik a télikertek kialakítására, az első ezek közül a terasz beépítést. Amennyiben az épület megfelelő méretű terasszal rendelkezik, akkor ennek beépítésével létrehozhatjuk a télikertünket.

A különálló télikertek az ingatlanon belül bárhol elhelyezhetőek, ahol elegendő a hely számukra. Eben az esetben a télikertre önálló épületként tekintünk, melynek általában mind a 4 oldalfala üvegezett.

Télikert építése

Télikert építése

Az épület mellett egy előre kialakított helyen is felépíthetjük télikertünket. Ilyenkor a télikert egyik oldalfalát maga az épület fogja biztosítani. ebben az esetben a teraszbeépítéshez hasonlóan az épület hőszigetelése hatékonyabb lesz a télikert kialakításának köszönhetően.

Télikert építése – Télikert szerkezetek alapanyaga

A télikert többféle alapanyagú lehet, a fából készült és a műanyag télikerteken kívül alumíniumból is felépíthető a télikertünk. A műanyag télikertek barátságos áraiknak és tartósságuknak köszönhetően népszerűek, a fa télikertek építése a természetes anyagok kedvelőinek lehet remek választás.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Az alumínium télikertek építésével tartós, szinte örök életű szerkezetet kapunk, amelynek felülete bármilyen színnel ellátható, későbbi festést pedig nem igényelnek.

Télikert építése – Mennyi idő szükséges egy télikert megépítéséhez

A télikert építése általában egy vagy két nap alatt kivitelezhető, ám a megrendelést követően általában 3-5 hét szükséges a szerkezetek legyártására.

Medencefedés vagy jacuzzi fedése

A télikert a medencénk vagy jacuzzink fedésére is alkalmas, fűtéssel ellátva akár egész évben lehetővé teszi a használatukat. Bármilyen alapanyagú télikert alkalmas a feladatra, ám mi inkább a műanyag vagy alumínium szerkezetűeket javasoljuk erre a célra, mivel a magas páratartalom miatt a fából készült télikertek élettartama lecsökkenhet.

Télikert építése – A télikert árnyékolása

A nyári napsütés hatására télikertünk könnyen túlmelegedhet. A megfelelő árnyékoló eszközök segítségével ez megelőzhető, ennek köszönhetően a télikertünk belső tere a nyári hőség alatt is kellemes hőmérsékletű lesz.

Egy hőszigetelt télikert építése során otthonunkat egy olyan, télen-nyáron használható helységgel bővíthetjük ki, mely nem csak a pihenésünket és a jó közérzetünket garantálja, hanem akár otthonunk hasznos alapterületét is tovább növelheti.

Hőszigetelt télikert építése

Hőszigetelt télikert építése

Hőszigetelt télikert építése – Télikert kialakítása

A télikert megépítésének több módja is létezik, ezáltal a legtöbb ingatlan területén elhelyezhetőek

Épülettel egybeépített hőszigetelt télikert építése

Amennyiben lehetséges, érdemes az ingatlanon található épület mellé közvetlenül megépíteni a télikert. Az épület homlokzata mellé építve jelentősen csökkenthetjük a télikert megépítésének költségeit, mivel eggyel kevesebb üvegfal megépítésére van szükség. Kényelmi szempontból mindenképpen előnyös, mivel egy ajtó kinyitásával és néhány lépés megtételével könnyedén kiszabadulhatunk a természetbe.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Hőszigetelt télikert építése – Különálló télikert

Amennyiben nincs mód az épület mellé közvetlenül felépíteni a télikertet, akkor egy arra alkalmas területen bárhol elhelyezhetőek. Ilyenkor különálló télikertről beszélünk. A különálló télikert kiválóan alkalmas például a kertben elhelyezett úszómedencénk lefedésére, ennek köszönhetően akár egész évben használhatjuk őket.

Hőszigetelt télikert építése – Terasz télikertté alakítása

Az épülethez tartozó terasz nagyon kellemes pihenőhelynek számít, amennyiben az időjárás tökéletes. Az itt eltöltött idő az időjárás hatására könnyen kényelmetlenné válhat, főként, ha órákon keresztül éget minket a nap, vagy éppen esik az eső. Ha a meglévő teraszunk mérete és kialakítása lehető teszi, akkor könnyedén télikertté alakítjuk, ezáltal egy bármilyen időjárásban használható és sokféleképpen hasznosítható helységet kapunk.

Hőszigetelt télikert építése – A télikert hőszigetelése

A nyílászárókhoz hasonlóan a télikert nagyon hatékony hőszigetelő képességgel rendelkezik, ami lehetővé teszi a gazdaságos légkondicionálást és fűtést akár a téli évszakban is. A télikert szerkezet, készüljük akár fából, műanyagból vagy alumíniumból, nagyon jó hőszigetelést biztosít a helység számára. Mivel a télikert szinte teljes felületét üveg borítja, így nagy hangsúly van az üveg felületek hőszigetelésén. Az ablakoknál használt üvegszerkezettel teljesen megegyező üvegezés két vagy három üveglapból áll melyek között gáz található.

Télikert kapcsolat

Profixig Team Kft.

Télikert bemutatótermünk címe: Budapest, IX.kerület, Márton u 35B Előzetes bejelentkezés a bemutatóterembe az alábbi telefonszámon lehetséges: Tel:+36(20)5130668 Szikszó, Miskolci út 46 E-mail: sixoablak@gmail.com Bankszámlaszám: 10403002-50526585-75491002 Adószám: 23381098-2-05