Címke címe ‘Télikert’

A télikert fából készült régen, a technika fejlődésével viszont egyéb alapanyagok is megjelentek, melyből a szerkezet tartóelemeit elkészítették. A télikertek természet közelségét az időjárástól való védelem mellett biztosítják számunkra, a fából készült télikertek pedig még természetesebb hatást keltenek. Ez a helység számos tevékenységnek adhat otthont, az ide tervezett családi étkezéseket, pihenést pedig nem mossa el az eső.

A fa télikertek felépítése

Faanyag

A télikert fából, műanyagból, valamint alumínium felhasználásával is készülhet, ám egyedül a fa télikertek készülnek természetes anyagokból. A borovi fenyő az ablakok és ajtók gyártása mellett egyéb kültéri és beltéri feladatokra is alkalmas, így a télikert szerkezeteként, valamint a felhasznált nyílászárók alapanyagaként is gyakran használják.

A téli kert teherviselő elemei borovi fenyő gerendákból állnak, a szerkezet többi elemét rétegragasztott télikert lecekből állítják elő. A rétegragasztásnak köszönhetően a fa szerkezeti szilárdsága megnő, így még jobban ellenáll majd a terhelésnek, vetemedésnek.

A téli kert fa elemeit a hibás részek eltávolítása után összetoldott faanyagból készítik, így hibáktól mentes, szép felület érhető el. A hossztoldott faanyag mellett lehetőségünk van toldás nélküli faanyagból is elkészíteni a télikertek, ám ez jelentősen drágább, mivel a tökéletes méretű, hibátlan fa egyre ritkább dolognak számít.

Télikert fából

Télikert fából

A fa télikertek felületkezelése, festése

A fa télikertek elemei folyamatosan kivannak téve az időjárás hatásainak, eláznak, hó esik rájuk, felületükön pedig lecsapódik a pára. Ez idővel megrongálhatja a kezeletlen fából készült szerkezet, ezért a télikerthez használt faanyag felületkezelést igényel. A felületkezelésnek köszönhetően a télikert szerkezete ellenálló lesz majd a fent említett problémákkal szemben, valamint védelmet nyújt a fa felületét rongáló penész vagy gomba ellen.

A fa télikert felületkezelését lazúrral elvégezve védő lakkréteg képződik, mely a felület védelme mellett a fa erezetét is látni engedi. Amennyiben egy meghatározott színben szeretnénk a télikertünket látni, a RAL színskála valamennyi színe a rendelkezésünkre áll.

Télikertek építése fából – Üvegezés és hőszigetelés

A télikert többféle kivitelben elkészíthető, a házhoz toldott, valamint a házzal közös légterű télikertek esetében nagyon fontos a helység hőszigetelése. A télikert jelentős részét üvegfelület alkotja, valamint sok esetben üvegtetővel is kerül elkészítésre. A megfelelő hang és hőszigetelést hőszigetelt üvegezéssel biztosíthatjuk.

A hőszigetelt üvegezés 2 vagy 3 üvegrétegből áll össze, melyek közé védőgázt töltenek. Ez az üvegtípus kerül beépítésre a fix, valamint a nyitható nyílászárókba.

Télikert fából – A fa télikertek nyílászárói és árnyékolása

A téli kert megfelelő szellőzése érdekében legalább két nyitható nyílászáró szükséges. Ezek közül az egyik a helység bejárati ajtaja is lehet, de lehetőségünk van az összes üvegfelület nyitható kialakítására is.

A télikertek belsejében a folyamatos napsütés, valamint az üvegfelületek hatására üvegházhatás alakul ki, mely télen kellemes hőmérsékletet biztosíthat, ám nyáron az erős napsütés hatására könnyedén túlmelegedhet a helység. A túlmelegedés ellen a helység rendszeres szellőztetésével, valamint árnyékoló eszközökkel védekezhetünk.

A télikert belső árnyékolásához belső térben szalagfüggönyt, reluxát vagy rolettát is használhatunk. A külső árnyékoló eszközök közül pedig a redőny látja el leghatékonyabban a feladatát.

A télikert felületének szinte egészét üveg alkotja, ebből adódóan nagy mennyiségű természetes fény áll rendelkezésünkre. Ez a természetes fény nemcsak a bent tartózkodók közérzetén javíthat, hanem az itt tárolt növényeinkre is előnyös hatással bír. Régen a télikertek kizárólag az időjárásra érzékeny növények tárolására, védelmére szolgáltak, ám mára ezt a szerepet már csak ritkán vagy részben látják el. Szóval pontosan milyen célra használható egy télikert? Ez függ a kialakításától és a méretétől, de igazából bármilyen célra hasznosíthatjuk őket.

Télikert hasznosítása egy modern otthonban

A télikert építésével egy olyan épületet hozhatunk létre az ingatlan területén, ami a nagyméretű üvegfelületnek köszönhetően világos, kiváló kilátást biztosít a bent tartózkodók számára. A nagyobb vagy közepes méretű télikertek többféleképpen járulhatnak otthonunk fejlesztéséhez, de a kisebb méretű télikertek is nagyon hasznosak és kellemesek.

Kisebb pihenőhelységek, előszobák kialakítása

A kisebb méretű télikertek általában a már meglévő teraszunk, erkélyünk beépítésével érhető el, valamint a bejárati ajtó felett található előtető alatti rész beépítésével is létrehozható. Ezeken a kisebb méretű területeken kialakíthatunk egy kisebb pihenőhelységet, ahova bármikor kiülhetünk egy teára vagy kávéra. A zárt kialakításnak köszönhetően a télikert az év bármely időszakában használható, a megfelelő hőszigetelés segítségével pedig akár fűthető is. Ezáltal a terasz vagy erkély nem lesz kitéve az időjárás szeszélyeinek, így egész évben használhatjuk majd.

Nappali bővítés

Az épülethez toldott télikertek egybenyithatóak a nappalinkkal, konyhánkkal vagy más egyéb szobával, ezáltal jelentősen megnövelve azok területét. Az épülettel közös légterű télikert fűtése már alapból megoldott, a hőszigetelésről a télikert szerkezete, valamint a felhasznált hőszigetelt üvegezés gondoskodik. Ez az üvegezés egy téli napsütés segítségével még az üvegházhatást is hasznosítja a helységben, így a nagy mennyiségű fény mellett kellemes hőmérséklet is tartható.

A közös légterű télikertek szabadon bútorozhatóak, így akár idekerülhet a tv vagy a nappali bútorai is. A külön légterű télikertek esetében a helység gazdaságosan fűthető, így fűtéssel ellátva kellemes hőmérséklet érhető el a még a téli fagyok alatt is.

Étkező helység

Ha a télikert mérete lehetővé teszi, akár egy teljes étkező helységet is kialakíthatunk bennük. Egy nagyméretű étkező aszal és a székek elhelyezésével akár azonnal használható, de a tálaló vagy előkészítő bútoroknak és eszközöknek is megtalálhatjuk a helyét.

A télikertben történő családi összejövetelek az év bármely szakában különleges élményt biztosítanak számunkra, legyen szó rikító napsütésről vagy akár hóesésről.

Medence vagy Jacuzzi fedés

Ha van medencénk vagy jacuzzink, a télikert segítségével egész évben használhatjuk őket, anélkül, hogy közvetlen kilennék szolgáltatva a kinti időjárásnak. A télikerttel történő medence fedésre bármely megfelelő méretű szerkezet alkalmas, ám a helységben található magas páratartalom miatt a fából készült télikertek helyett érdemes inkább műanyag, vagy pedig alumínium télikertet választani.

A télikertek régen kizárólag egy feladatot láttak el, amely a ritka vagy időjárásra érzékeny növények védelme volt télen, vagy akár egész évben. A nagyméretű üvegfelületeknek köszönhetően az itt tárolt növények a zárt tér ellenére megfelelő mennyiségű természetes fényhez jutottak, anélkül hogy a hideg tönkretette volna őket. A modern télikertek már sokkal szerteágazóbb feladatot látnak el. A lakótér vagy a nappali helység megnövelése mellett lefedhetjük vele a medencénket, jacuzzinkat. Fontos, hogy a helységben kellemes hőmérséklet legyen, lehetőleg gazdaságosan, ezért fontos a télikert hőszigetelése.

 

Hőszigetelt üveg

Hőszigetelt üveg

A télikert üvegezése és nyílászárói

A télikertek felületének szinte egészét üvegfelület alkotja, ezzel kellemes kilátást, valamint elegendő természetes megvilágítást biztosítva használóinak. A télikert hőszigetelése érdekében a fix és a nyitható ablakok, valamint a bejárati ajtónk található üveg minden esetben hőszigetelt üvegezés felhasználásával készül.

A két vagy három rétegű hőszigetelt üvegezés kialakításának köszönhetően sokkal előnyösebb hőszigetelést biztosít a télikert számára, mint az egyrétegű, hagyományos üveg. Az üvegrétegek közt található légrések védőgázzal vannak töltve, rögzítésük távtartók és párásodást gátló anyagok felhasználásával történik.

A télikert bejárati ajtaja, valamint a természetes megvilágításért felelős ablakok nyílóinak élén dupla tömítőgumi található. A tömítőgumi a nyílászáró és a keret közti apróhézag kitöltésére szolgál. Megelőzve a huzat kialakulását, amely a helység kihűlését okozhatja a téli időszakban. A hőszigetelt üveg, valamint a tömítő segítségével a télikert akár a hideg évszakokban is gazdaságosan fűthető, ezért egész évben használhatjuk őket.

A télikert szerkezetének alapanyaga

A télikertek többféle anyagból megépíthetőek, így lehetőségünk van kiválasztani, hogy fából, műanyagból vagy alumíniumból készült szerkezetet szeretnénk. A télikert hőszigetelése mindhárom alapanyag használata esetén hatékony, különbségek főként csak a megjelenésben és az árban tapasztalhatóak.

Fa télikert hőszigetelése

A fa jó hőszigetelést biztosít az épület számára, segítéségével látványos és természetes hatást érhetünk el. A számos fafajta közül nagyon kedvelt a borovi fenyő, mely szép erezetével dobja fel a télikertünk külsejét. A készítéshez rétegragasztott faanyagot használnak, mely nagyobb szilárdságot eredményez az épület számára. Valamint a beépített nyílászáróknál minimálisra csökkenti a vetemedés kockázatát. Az egyébként tartós borovi fenyő további felületkezeléssel hosszú időn keresztül megőrzi majd természetes szépségét.

Műanyag télikert

A műanyag télikertek a nyílászárókhoz hasonlóan nagyon jó ár-érték arányt tesznek lehetővé az épület kialakítása során. Előállításuk PVC felhasználásával történik, gyártásuk során üreges kialakítással látják el őket. A profilok belsejében kialakított légkamrák biztosítják a megfelelő hőszigetelést a télikert számára, hasznosítva a bennük található levegőt.

A műanyag télikertek a barátságos ár mellett nagyon tartósak is, felületük nem korrodálódik. Ellenáll a folyamatos napsütésnek, valamint nem igényel festést sem.

Alumínium télikert

Az alumínium télikertek szinte minden igényt képesek kielégíteni, az exkluzív külső esetükben elnyűhetetlen szerkezettel párosul. Építésük során az alumínium összes előnyös tulajdonsága jelen van, így nem kell aggódnunk az időjárás okozta károktól, valamint a korróziótól sem. Az alumínium profilok hőhídmentes kialakítása kiváló hőszigetelést biztosít a télikert számára, a szinterezett felületeket pedig nem igényelnek rendszeres újrafestést. Áruk jelentősen nagyobb összegbe kerül, ám cserébe egy szinte örökéletű szerkezetet kapunk.

A télikert tetőszerkezete

A télikert hőszigetelése szempontjából a tetőszerkezet fontos szerepet tölt be. Kívülről útját állja a különböző csapadékoknak, belülről pedig segít melegen tartani a helységet. A télikert tetőszerkezete polikarbonát lemezekből, valamint biztonsági üvegből is kialakítható. A hőszigetelt biztonsági üveg megakadályozza a hogy az üveg felületén keresztül távozzon a meleg, a polikarbonát lapok pedig üreges kialakításukkal járulnak hozzá a télikert szigeteléséhez.

A télikert építésével egy különleges hangulatú, valamint sokoldalú helységgel bővíthetjük otthonunk hasznos alapterületét. Az építéssel nyert területet használhatjuk étkező helységek kialakítására, pihenésre, növényeink egész éves tárolására, vagy akár nappalink kibővítésére is. A télikertek régen kizárólag fából készültek, ám mára már többféle alapanyag is rendelkezésre áll az építéshez. A műanyag télikertek kiváló hőszigetelésüknek, valamint nagyon jó ár-érték arányuknak köszönhetően egyre több háztartás engedheti meg magának egy kisebb-nagyobb télikert kialakítását.

Műanyag télikertek

Műanyag télikertek

A műanyag télikertek alapanyaga

A műanyag télikertek alapanyaga PVC, mely egy tartós, rideg és kemény anyag. Felületük ellenáll a folyamatosan tűző napnak, illetve a rájuk hulló csapadéknak is. A műanyag profilelemek belseje légkamrás kialakítású, melyek a bennük található levegőt hasznosítják hőszigetelési feladatokra.

A műanyag télikertek alapesetben fehér színnel készülnek, mely modern, letisztult hatást biztosít a szerkezet számára. A fehér színtől eltérő hatás is elérhető a színes vagy fa hatást imitáló fóliák használatával. Az általunk kiválasztott fóliát a gyártás során, a még meg nem szilárdult elemekre laminálják, ezzel elkerülhető, hogy idővel felváljon a fólia a műanyag profil felületéről.

Felületük nem igényel festést, vagy egyéb erőfeszítést, a műanyag télikertek tisztítása pedig gyerekjáték.

A műanyag télikertek hőszigetelése

A télikertek hatékony hőszigetelésének köszönhetően az épületben akár fűtés vagy légkondicionáló is telepíthető. A műanyag télikertek légkamrás kialakítású profil elemei mellett kiemelten fontos feladatot lát el a felhasznált üvegezés is.

A télikert szinte teljes felületét üveg alkotja, amely szükségessé teszi a hőszigetelt üvegezés használatát. A hőszigetelt üvegezés két, illetve három rétegű üvegfelületből áll. Az üveglapok közti légrések rossz hővezetésű gázzal vannak feltöltve.

A télikert építése során használt üvegfelület egy része fix, a többi pedig nyitható nyílászárókból áll. A megfelelő hőszigetelés eléréséhez a beépített nyílászárók dupla tömítő gumival vannak ellátva, melyek a zárt ablaknál összenyomódnak, és útját állják az apró hézagokon átáramló levegőnek.

Amennyiben szeretnénk, lehetőségünk van a télikert összes üvegfelületét nyitható nyílászárókkal ellátni, de általában két vagy három nyílászáró elegendő, mely magában foglalja a helység bejárati ajtaját is.

Télikert tetőszerkezete

A télikert építése során többféle anyagú szerkezet áll rendelkezésre a tetőszerkezet előállításához. A zsindely vagy egyéb nem átlátszó anyagok használatával a télikert egyik legnagyobb előnye veszik el, ami a nagy mennyiségű természetes fény.

A modern télikertek általában már fényáteresztő tetővel vannak ellátva. A fényáteresztő képesség biztosításához biztonsági üveglapok, valamint polikarbonát tetőlemezek is rendelkezésre állnak.

A biztonsági üveglapok a természetes fény teljes részét átengedik, valamint szabad kilátást biztosítanak a bent tartózkodók számára. Segítségükkel akár a csillagos égboltot is csodálhatjuk a télikert belsejéből. Az üvegtető választása esetén árnyékolásról is gondoskodnunk kell, mert a nyári hőségben könnyedén túlmelegedhet a télikertünk.

A polikarbonát tetőlemezek kiváló alternatívát biztosítanak számunkra. Segítségükkel könnyű és időtálló szerkezetet kapunk, melyek a fény egy részét átengedik, de segítenek hűvösen tartani a helységet. A víztiszta polikarbonát mellett opál vagy bronzszínben is választhatjuk, mely hangulatos megvilágítást eredményez a télikert belső terében.

Télikert árnyékolása

A télikerthez használt nagy mennyiségű üveg több mint elegendő természetes megvilágítást biztosít a helységnek, ám a sokáig tartó erős napsugárzás hatására könnyen túl is melegedhet. A télikert túlmelegedését a helység hatékony és rendszeres szellőztetésével, valamint az árnyékolók használatával érhetjük el.

Az üvegtetővel felszerelt műanyag télikertek árnyékolásához különböző árnyékoló ponyvákat használhatunk, melyek szükség szerint leengedhetők vagy felhúzhatók. A télikert függőleges üvegfelületei esetében többféle árnyékoló eszköz nyújthat segítséget.

A redőnyök használatával hatékonyan szabályozhatjuk a helységbe érkező fény mennyiségét, szükség szerint akár meg is szüntethetjük. Ehhez műanyag, illetve alumínium redőnyt is használhatunk. A redőnyök az üveg külső oldalán foglalnak helyet, ezért a napsugarakat már azelőtt megállítják, hogy elérné az üveg felületét.

 

A télikertek régebben az időjárásra érzékeny növényeknek szolgáltak otthonául, mely védelmet nyújtott számukra az őszi és téli hideg időben. Napjainkban egyre több háztartás rendelkezik télikerttel, melyek már teljesen más feladatot látnak el. A modern télikert előnyei közül az egyik legfontosabb, hogy hőszigetelésüknek köszönhetően fűtéssel is elláthatóak, melynek köszönhetően teljes értékű helységgel növelhetjük otthonunk hasznos alapterületét.

Ide kattintva kérjen helyszíni felmérést!

Télikert előnyei – a télikert által nyújtott lehetőségek

A télikertek nagyméretű üvegfelületeiknek köszönhetően nem csak zavartalan kilátást tesz lehetővé a bent tartózkodóknak, hanem bőséges természetes fényt is biztosít a helység számára. A hőszigetelt üveg felületeknek köszönhetően kellemes hőmérséklet biztosítható, melyet további fűtéssel is kiegészíthetünk. A télikert építésével nyert terület többféle célt is elláthat, mely közül csak néhányat emelnénk ki.

Nappali vagy lakótér kibővítése

A télikert megfelelő elhelyezése által akár kibővíthetjük a nappali helységünket. A két helység közti közlekedés külön erre a célra beszerelt hagyományos, illetve nagyméretű tolóajtón is történhet. A tolóajtók segítségével néhány mozdulat megtételével le is választhatjuk a télikertet a nappalitól. Az üveg felületeknek köszönhetően a nappalinkba áramló természetes fény is megnőhet, jelentősen javítva a közérzetünket.

Étkező helység kialakítása

Az étkező segítségével a család és a vendégek egy erre szánt helységben együtt étkezhetnek, mindeközben pedig a konyhában jut hely az egyéb tevékenységekre. Kisebb otthonok esetében étkező ritkán található, vagy pedig más egyéb szerepet kap. A télikert építésével egy kiváló étkező helységet alakíthatunk ki, ahol összegyűlhet a család.

Télikert nappaliként

Télikert nappaliként

Terasz beépítés

A terasz télikertté alakításával egy esőtől védett helységet alakíthatunk ki. A teraszon eltöltött idő ezentúl már nem szakad meg egy hirtelen jött esőzéstől. A télikert üvegfelületeinek köszönhetően az itt elhelyezett növényeink elegendő természetes fényhez jutnak.

A terasz beépítés során nagyméretű nyílászárók kerülnek beépítésre, melyek használatával biztosíthatjuk a megfelelő szellőzést. A teraszból kialakított télikert előnye, hogy az itt tárolt bútoraink, használati tárgyaink folyamatosan védve lesznek majd az időjárástól.

Dolgozó helység kialakítása

A télikert segítségével egy olyan dolgozó szobát alakíthatunk ki, mely elegendő természetes megvilágítással rendelkezik. A természetes fény sokkal jobb közérzetet biztosít a bent tartózkodóknak, mint a mesterséges megvilágítás. Ennek köszönhetően az itt eltöltött idő illetve munkavégzés jobb közérzettel, valamint a kertre vagy udvarra való kilátással párosulhat.

Ide kattintva kérjen helyszíni felmérést!

Növények tárolása, védelme

A modern télikertek kiválóan alkalmasak őseik feladatára, mely a kényes növények védelme, tárolása volt. Az itt elhelyezett szoba vagy balkon növényeink kiváló körülmények között fejlődhetnek. A télikert kialakításának köszönhetően télen és nyáron egyaránt tárolhatjuk itt a növényeinket.

Jacuzzi vagy medence fedése

A többnyire nyáron vagy kora ősszel használatos medencénk vagy jacuzzink fedésével kibővíthetjük annak használatát, akár egész évre is. A télikert fűtésével kellemes hőmérséklet biztosítható a helységben, melybe az üvegházhatás is a segítségünkre lehet. A medence fedésére a műanyag, alumínium és a fa télikertek is alkalmasak, ám a fából készült télikertek élettartama csökkenhet a pára miatt.

Előtető beépítése

Az előtető beépítésével egy előszobához hasonló helységet kapunk. Hazaérkezés után tárolhatjuk itt a cipőnket, vizes esernyőnket és egyéb tárgyainkat, melyet így nem kell bevinnünk a lakótérbe. A helység egy külön bejárati ajtóval van ellátva, mely otthonunk számára egy újabb védelmi vonalat jelenthet egy esetleges betörés során.

 

 

Egy télikert építésével egy olyan helyet alakíthatunk ki otthonunkban, ahol a természethez közel érezhetjük magunkat, anélkül hogy közvetlenül ki lennénk téve az időjárásnak. A télikert gyártás által nyert helység szinte teljes egészét üveg alkotja. Ennek az üvegfelületnek köszönhetően egy természetes fényben úszó helységet alakíthatunk ki, mely számos tevékenységnek adhat otthont.

Ide kattintva kérjen helyszíni felmérést!

Télikert kialakítása

A télikert építése szinte minden ingatlanon lehetséges. Kialakításuk lehetséges az előtetőnk alatti terület beépítésével, de az épülethez tartozó erkélyen vagy teraszon is kialakíthatóak. Amennyiben nem rendelkezünk terasszal vagy erkéllyel, vagy pedig valamilyen okból nem szeretnénk beépíteni őket, akkor lehetőségünk van a télikert egyéb helyen történő kialakítására is.

Télikert gyártás fából, műanyagból, alumíniumból

Télikert gyártás fából, műanyagból, alumíniumból

Ha a télikert közvetlenül az épület mellé kerül, akkor akár a nappalinkkal is egybenyitható, jelentősen megnövelve annak hasznos területét.

Különálló télikert

A különálló télikertek előnye, hogy a méreteinél nem kell figyelembe venni a terasz méreteit. A télikert építése az épülethez tartozó ingatlanon belül szinte bárhol lehetséges. A lakóépület mellett elhelyezett télikert kialakításával egybenyitható a nappalival. Az egy teret alkotó, illetve ajtóval leválasztott egyben fűtéssel is el lesz látva, mely a télikertek hőszigetelő képességének köszönhetően gazdaságosan üzemeltethető.

A télikert önálló épületként is elhelyezhető, ilyenkor a méreteit és kialakítását tekintve nem kell figyelembe venni a lakóépület méretét. Ha rendelkezünk medencével vagy jacuzzival, akkor a köréjük is felépíthetjük a télikertet, használatuk ezáltal kevésbé lesz kitéve az időjárásnak. A télikertünkben egy étkező helységet is kialakíthatunk, az itt tárolt bútoraink, növényeink védve lesznek az időjárástól.

Erkély és teraszbeépítés

Az erkélyünk vagy teraszunk többnyire a pihenésünket szolgálja, megfelelő időjárás esetén akár órákat is eltölthetünk itt. Az itt eltöltött időnket az időjárás hirtelen romlása félbeszakíthatja, erős szél illetve esőzés esetén nem igazán kellemes a kint tartózkodás. Az erkélyünk vagy teraszunk beépítésével lehetőségünk van a télikertet kialakítani, mely védett helyet biztosít számunkra, illetve az itt elhelyezett növényeink és értékeink számára egyaránt.

Ide kattintva kérjen helyszíni felmérést!

Az terasz és erkélybeépítés által kialakított télikert belső méreteit adottak, de a viszonylag kis méretű télikertek is kellemesek, illetve hasznosak lehetnek.

Előtető beépítése

Az épület bejárata felett található előtető a bejárati ajtót, illetve annak környékét hivatott megvédeni a csapadékoktól. Használatukkal az érkezés vagy távozás során nyugodtan kereshetjük a kulcsunkat, anélkül hogy eláznánk.

Az előtető beépítésével a helység még hatékonyabban kihasználható. A beépített terület téli időszakban, valamint esős időben megvédi az ide elhelyezett tárgyainkat, cipőinket, vizes esernyőnket.

Télikert gyártás alapanyagai

A télikertek régebben kizárólag fából készültek, mára már nagyon népszerűek a műanyag, illetve alumínium télikertek is. A télikert felületének jelentős részét üveg borítja, mely nagymennyiségű természetes fényt enged a helységbe. Az ehhez használt üveg többrétegű, gázzal töltött hőszigetelt üvegezésből áll.

A télikert tetőszerkezete a hagyományos borítás mellett polikarbonátból, illetve biztonsági üveg felhasználásával is elkészíthető. A télikertek ideális szellőztetése a beépített nyílászárók használatával érhető el. Ehhez általában két-három nyílászáró elegendő, de igény esetén akár az összes üvegfelület kialakítható nyithatóra. 

Egy hőszigetelt télikert építése  Budapesten, otthonunkat egy olyan, télen-nyáron használható helységgel bővíthetjük ki, mely nem csak a pihenésünket és a jó közérzetünket garantálja, hanem akár otthonunk hasznos alapterületét is tovább növelheti.

Hőszigetelt télikert építése Budapest

Hőszigetelt télikert építése Budapest

Hőszigetelt télikert építése  Budapest – Télikert kialakítása

A télikert megépítésének több módja is létezik, ezáltal a legtöbb ingatlan területén elhelyezhetőek

Épülettel egybeépített hőszigetelt télikert építése

Amennyiben lehetséges, érdemes az ingatlanon található épület mellé közvetlenül megépíteni a télikert. Az épület homlokzata mellé építve jelentősen csökkenthetjük a télikert megépítésének költségeit, mivel eggyel kevesebb üvegfal megépítésére van szükség. Kényelmi szempontból mindenképpen előnyös, mivel egy ajtó kinyitásával és néhány lépés megtételével könnyedén kiszabadulhatunk a természetbe.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Hőszigetelt télikert építése – Különálló télikert

Amennyiben nincs mód az épület mellé közvetlenül felépíteni a télikertet, akkor egy arra alkalmas területen bárhol elhelyezhetőek. Ilyenkor különálló télikertről beszélünk. A különálló télikert kiválóan alkalmas például a kertben elhelyezett úszómedencénk lefedésére, ennek köszönhetően akár egész évben használhatjuk őket.

Hőszigetelt télikert építése – Terasz télikertté alakítása

Az épülethez tartozó terasz nagyon kellemes pihenőhelynek számít, amennyiben az időjárás tökéletes. Az itt eltöltött idő az időjárás hatására könnyen kényelmetlenné válhat, főként, ha órákon keresztül éget minket a nap, vagy éppen esik az eső. Ha a meglévő teraszunk mérete és kialakítása lehető teszi, akkor könnyedén télikertté alakítjuk, ezáltal egy bármilyen időjárásban használható és sokféleképpen hasznosítható helységet kapunk.

Hőszigetelt télikert építése – A télikert hőszigetelése

A nyílászárókhoz hasonlóan a télikert nagyon hatékony hőszigetelő képességgel rendelkezik, ami lehetővé teszi a gazdaságos légkondicionálást és fűtést akár a téli évszakban is. A télikert szerkezet, készüljük akár fából, műanyagból vagy alumíniumból, nagyon jó hőszigetelést biztosít a helység számára. Mivel a télikert szinte teljes felületét üveg borítja, így nagy hangsúly van az üveg felületek hőszigetelésén. Az ablakoknál használt üvegszerkezettel teljesen megegyező üvegezés két vagy három üveglapból áll melyek között gáz található.

Egy hőszigetelt télikert építése során otthonunkat egy olyan, télen-nyáron használható helységgel bővíthetjük ki, mely nem csak a pihenésünket és a jó közérzetünket garantálja, hanem akár otthonunk hasznos alapterületét is tovább növelheti.

Hőszigetelt télikert építése

Hőszigetelt télikert építése

Hőszigetelt télikert építése – Télikert kialakítása

A télikert megépítésének több módja is létezik, ezáltal a legtöbb ingatlan területén elhelyezhetőek

Épülettel egybeépített hőszigetelt télikert építése

Amennyiben lehetséges, érdemes az ingatlanon található épület mellé közvetlenül megépíteni a télikert. Az épület homlokzata mellé építve jelentősen csökkenthetjük a télikert megépítésének költségeit, mivel eggyel kevesebb üvegfal megépítésére van szükség. Kényelmi szempontból mindenképpen előnyös, mivel egy ajtó kinyitásával és néhány lépés megtételével könnyedén kiszabadulhatunk a természetbe.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Hőszigetelt télikert építése – Különálló télikert

Amennyiben nincs mód az épület mellé közvetlenül felépíteni a télikertet, akkor egy arra alkalmas területen bárhol elhelyezhetőek. Ilyenkor különálló télikertről beszélünk. A különálló télikert kiválóan alkalmas például a kertben elhelyezett úszómedencénk lefedésére, ennek köszönhetően akár egész évben használhatjuk őket.

Hőszigetelt télikert építése – Terasz télikertté alakítása

Az épülethez tartozó terasz nagyon kellemes pihenőhelynek számít, amennyiben az időjárás tökéletes. Az itt eltöltött idő az időjárás hatására könnyen kényelmetlenné válhat, főként, ha órákon keresztül éget minket a nap, vagy éppen esik az eső. Ha a meglévő teraszunk mérete és kialakítása lehető teszi, akkor könnyedén télikertté alakítjuk, ezáltal egy bármilyen időjárásban használható és sokféleképpen hasznosítható helységet kapunk.

Hőszigetelt télikert építése – A télikert hőszigetelése

A nyílászárókhoz hasonlóan a télikert nagyon hatékony hőszigetelő képességgel rendelkezik, ami lehetővé teszi a gazdaságos légkondicionálást és fűtést akár a téli évszakban is. A télikert szerkezet, készüljük akár fából, műanyagból vagy alumíniumból, nagyon jó hőszigetelést biztosít a helység számára. Mivel a télikert szinte teljes felületét üveg borítja, így nagy hangsúly van az üveg felületek hőszigetelésén. Az ablakoknál használt üvegszerkezettel teljesen megegyező üvegezés két vagy három üveglapból áll melyek között gáz található.

Téli kert akciók – GYAKORI TÉVHIT – A télikertet csak a “milliomosok” építtethetnek

A télikert, régen a gazdagok kiváltsága volt, mára szinte bárki megengedheti magának, aki rendelkezik az építéséhez alkalmas területtel. A hatalmas mennyiségű üvegfelületnek köszönhetően több mint elegendő természetes fény áll rendelkezésünkre, mely jótékony hatással van az ott tartózkodó emberekre. Néhány üvegfelület mindenképpen nyitható kell hogy legyen a hatékony szellőzés biztosításának érdekében. Máskülönben az itt eltöltött idő a rossz levegő vagy hőség miatt hamar kellemetlenné válna.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Téli kert akciók – Milyen célra használható a télikert?

A télikert sokféle célra használható, könnyedén a család és a barátok kedvenc helységévé válhat.
Megépítésének többféle módja létezik, kialakíthatjuk a meglévő teraszunkon annak beépítésével vagy az épület mellett bárhol. Ennek köszönhetően az otthonunkból közvetlenül a télikertbe érkezünk néhány lépés megtételével.

Téli kert akciók – Különálló télikert építése

Ha nem szeretnénk vagy pedig nincs módunk az épület közelében felépíteni, akkor lehetőségünk van az ingatlanunkon bárhol, egy alkalmas terülten kialakítani télikertünket. Ilyenkor különálló télikertet hozunk létre, melynek kulccsal zárható ajtója segít megvédeni az itt elhelyezett értékeinket.

terasz beépitese télikert

terasz beépitese télikerttel

Téli kert akciók – Milyen jól hőszigetelt egy téli kert?

Lehetőségünk van jacuzzink vagy medencénk használatát függetleníteni az időjárástól, ennek köszönhetően akár télen nyugodtan fürödhetünk. A télikert szerkezet hőszigetelt üvegezéssel és profilokból épül fel, ezért gazdaságosan fűthető vagy hűthető az időjárástól függően.

Téli kert akciók – Télikert építéséhez szükséges alapanyag kiválasztása

A télikertek építéséhez szükséges alapanyag kiválasztása személyes ízlésünk és a rászánt összegnek függvénye. A fából készült télikertek gyakran használt alapanyaga borovi fenyő. Ez tartós, ellenálló szerkezet építését teszi lehetővé. A természetes anyagok kedvelőinek a fa télikert a jó választás.

A télikertünket műanyagból felépítve egy nagyon jó ár-érték arányú épületet kapunk, mely modern és letisztult hatást kelt, emellett ellenáll a párának és a napsütésnek, valamint nem kell 7-8 évente újrafesteni. Télikertünket lehetőségünk van alumíniumból megépíteni, ami drágább a másik két alapanyagnál, de cserébe szinte örök életűvé teszi az építményt.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!