Címke címe ‘Télikert készítés’

A télikert felületének szinte egészét üveg alkotja, ebből adódóan nagy mennyiségű természetes fény áll rendelkezésünkre. Ez a természetes fény nemcsak a bent tartózkodók közérzetén javíthat, hanem az itt tárolt növényeinkre is előnyös hatással bír. Régen a télikertek kizárólag az időjárásra érzékeny növények tárolására, védelmére szolgáltak, ám mára ezt a szerepet már csak ritkán vagy részben látják el. Szóval pontosan milyen célra használható egy télikert? Ez függ a kialakításától és a méretétől, de igazából bármilyen célra hasznosíthatjuk őket.

Télikert hasznosítása egy modern otthonban

A télikert építésével egy olyan épületet hozhatunk létre az ingatlan területén, ami a nagyméretű üvegfelületnek köszönhetően világos, kiváló kilátást biztosít a bent tartózkodók számára. A nagyobb vagy közepes méretű télikertek többféleképpen járulhatnak otthonunk fejlesztéséhez, de a kisebb méretű télikertek is nagyon hasznosak és kellemesek.

Kisebb pihenőhelységek, előszobák kialakítása

A kisebb méretű télikertek általában a már meglévő teraszunk, erkélyünk beépítésével érhető el, valamint a bejárati ajtó felett található előtető alatti rész beépítésével is létrehozható. Ezeken a kisebb méretű területeken kialakíthatunk egy kisebb pihenőhelységet, ahova bármikor kiülhetünk egy teára vagy kávéra. A zárt kialakításnak köszönhetően a télikert az év bármely időszakában használható, a megfelelő hőszigetelés segítségével pedig akár fűthető is. Ezáltal a terasz vagy erkély nem lesz kitéve az időjárás szeszélyeinek, így egész évben használhatjuk majd.

Nappali bővítés

Az épülethez toldott télikertek egybenyithatóak a nappalinkkal, konyhánkkal vagy más egyéb szobával, ezáltal jelentősen megnövelve azok területét. Az épülettel közös légterű télikert fűtése már alapból megoldott, a hőszigetelésről a télikert szerkezete, valamint a felhasznált hőszigetelt üvegezés gondoskodik. Ez az üvegezés egy téli napsütés segítségével még az üvegházhatást is hasznosítja a helységben, így a nagy mennyiségű fény mellett kellemes hőmérséklet is tartható.

A közös légterű télikertek szabadon bútorozhatóak, így akár idekerülhet a tv vagy a nappali bútorai is. A külön légterű télikertek esetében a helység gazdaságosan fűthető, így fűtéssel ellátva kellemes hőmérséklet érhető el a még a téli fagyok alatt is.

Étkező helység

Ha a télikert mérete lehetővé teszi, akár egy teljes étkező helységet is kialakíthatunk bennük. Egy nagyméretű étkező aszal és a székek elhelyezésével akár azonnal használható, de a tálaló vagy előkészítő bútoroknak és eszközöknek is megtalálhatjuk a helyét.

A télikertben történő családi összejövetelek az év bármely szakában különleges élményt biztosítanak számunkra, legyen szó rikító napsütésről vagy akár hóesésről.

Medence vagy Jacuzzi fedés

Ha van medencénk vagy jacuzzink, a télikert segítségével egész évben használhatjuk őket, anélkül, hogy közvetlen kilennék szolgáltatva a kinti időjárásnak. A télikerttel történő medence fedésre bármely megfelelő méretű szerkezet alkalmas, ám a helységben található magas páratartalom miatt a fából készült télikertek helyett érdemes inkább műanyag, vagy pedig alumínium télikertet választani.

A télikertek különleges helyszínt biztosítanak számunkra, legyen szó pihenésről, családi vagy baráti összejövetelekről, vagy növényeink egész éves tárolásáról. A télikertek többféle kivitelben megépíthetőek, akár különálló épületként, akár pedig hozzáépítve otthonunkhoz. A nappalival közös légterű télikertek különleges, egyedi hangulatot árasztanak, emellett akár jelentősen megnövelhetik a nappali helység területét.

A nappalival közös légterű télikertek előnyei

A helyből sose elég, a tágas nappali kényelmesen berendezhető. Ha nappalinkat télikerttel egészítjük ki, akkor sokkal természet közelibb élményt érhetünk el, valamint egy szabadon berendezhető, üveg felületekkel határolt területet kapunk.

A megnövekedett természetes fény mennyisége, valamint a kiváló kilátás a kertre vagy akár az éjszakai égboltra különleges élményt biztosít az épületben lakó emberek számára. Az ezzel nyert terület szabadon berendezhető, helyt kaphat itt a legtöbb használati tárgyunk vagy bútorunk, valamint a fényt kedvelő növényeink is.

A megfelelő tájolás, valamint a hatékony árnyékolás segítségével megakadályozható a helység túlmelegedése a nyári melegben, télen pedig a hőszigetelt üveg és alapanyag őrzi az otthon melegét.

A télikert hőszigetelése

Mivel ez esetben lakó télikertről van szó, így a helység a nappalival egy légtérben található. A megfelelő hőszigetelés elengedhetetlen ahhoz, hogy ne hűljön ki a helység az őszi-téli hideg során. A télikert szerkezetének alapanyaga, legyen az fa, műanyag, vagy pedig hőhídmentes alumínium hatékony hőszigetelést biztosít a télikertünk számára.

Mivel a télikert felületének több mint 90 %-át üveg borítja, így minden esetben két, vagy három rétegű hőszigetelt üvegezés kerül beépítésre. A télikert üvegfelületei nyitható és fix nyílászárókból állnak, ám igény szerint akár az összes függőleges üveg nyitható kivitelű lehet.

A nyílászárók esetében dupla tömítőgumi csík található az ablakszárnyak és a tok találkozásánál, melynek feladata az apró hézagok kitöltése, ezzel állva útját a levegőnek.

Nappali télikert

Nappali télikert

A nappalival közös légterű télikertek – A télikert alapanyaga

A télikert építéséhez többféle anyag közül választhatjuk ki az igényeinknek vagy pénztárcánknak megfelelőt.

Fa télikert

A fa télikertek a természetes anyagok kedvelőinek ajánlott. A borovi fenyőből gyártott télikertek egyedi és természetes megjelenést biztosít a helység számára. A szerkezethez használt faanyag rétegragasztással előállított lecekből készül, melyek hibakiejtett toldott, illetve toldásmentes borovi fenyőből is elkészíthetőek.

Műanyag télikert

A műanyag télikertek nagyon jó ár-érték arányuknak köszönhetően nagyon nagy számban vannak jelen. A PVC-ből gyártott, légkamrás kialakítású műanyag profilok könnyű, valamint ellenálló szerkezetek létrehozását teszik lehetővé. A műanyag télikert felülete alapesetben fehér, de különböző fa hatású vagy színes fóliával is bevonható a gyártás során.

Alumínium télikert

Amennyiben örökéletű szerkezettel szeretnénk otthonunkat kiegészíteni, akkor az alumínium télikert kiváló megoldást nyújthat számunkra. Az alumínium szerkezetnek köszönhetően egy könnyű és tartós télikert alakítható ki, melyen nem fog ki az idő vasfoga.

A hőhidmentes alumínium profilok a hőszigetelt üvegezéssel kiváló hőszigetelést tesznek lehetővé. Az alumínium télikertek szinte bármilyen színnel elláthatóak, segítségükkel bárki könnyedén megtalálhatja a neki tetsző télikertet.

A télikert árnyékolása

A télikert tájolásából adódóan a folyamatos, erős napsütést hatására a helység túlmelegedhet egy nyári nap folyamán. Mivel a nappalival közös légtérben található, így a nappaliban tartózkodók számára könnyen kényelmetlen lehet a túlmelegedett helység.

Ez a probléma a rendszeres szellőztetéssel, illetve hatékony árnyékoló eszközökkel könnyedén kiküszöbölhető. A télikert tetőszerkezetéhez többféle, szabályozható árnyékoló ponyva áll rendelkezésünkre, a függőleges üvegfelület pedig kívülről redőnyökkel, belülről pedig sötétítővel vagy reluxával is ellátható.

A télikert építésével egy különleges hangulatú, valamint sokoldalú helységgel bővíthetjük otthonunk hasznos alapterületét. Az építéssel nyert területet használhatjuk étkező helységek kialakítására, pihenésre, növényeink egész éves tárolására, vagy akár nappalink kibővítésére is. A télikertek régen kizárólag fából készültek, ám mára már többféle alapanyag is rendelkezésre áll az építéshez. A műanyag télikertek kiváló hőszigetelésüknek, valamint nagyon jó ár-érték arányuknak köszönhetően egyre több háztartás engedheti meg magának egy kisebb-nagyobb télikert kialakítását.

Műanyag télikertek

Műanyag télikertek

A műanyag télikertek alapanyaga

A műanyag télikertek alapanyaga PVC, mely egy tartós, rideg és kemény anyag. Felületük ellenáll a folyamatosan tűző napnak, illetve a rájuk hulló csapadéknak is. A műanyag profilelemek belseje légkamrás kialakítású, melyek a bennük található levegőt hasznosítják hőszigetelési feladatokra.

A műanyag télikertek alapesetben fehér színnel készülnek, mely modern, letisztult hatást biztosít a szerkezet számára. A fehér színtől eltérő hatás is elérhető a színes vagy fa hatást imitáló fóliák használatával. Az általunk kiválasztott fóliát a gyártás során, a még meg nem szilárdult elemekre laminálják, ezzel elkerülhető, hogy idővel felváljon a fólia a műanyag profil felületéről.

Felületük nem igényel festést, vagy egyéb erőfeszítést, a műanyag télikertek tisztítása pedig gyerekjáték.

A műanyag télikertek hőszigetelése

A télikertek hatékony hőszigetelésének köszönhetően az épületben akár fűtés vagy légkondicionáló is telepíthető. A műanyag télikertek légkamrás kialakítású profil elemei mellett kiemelten fontos feladatot lát el a felhasznált üvegezés is.

A télikert szinte teljes felületét üveg alkotja, amely szükségessé teszi a hőszigetelt üvegezés használatát. A hőszigetelt üvegezés két, illetve három rétegű üvegfelületből áll. Az üveglapok közti légrések rossz hővezetésű gázzal vannak feltöltve.

A télikert építése során használt üvegfelület egy része fix, a többi pedig nyitható nyílászárókból áll. A megfelelő hőszigetelés eléréséhez a beépített nyílászárók dupla tömítő gumival vannak ellátva, melyek a zárt ablaknál összenyomódnak, és útját állják az apró hézagokon átáramló levegőnek.

Amennyiben szeretnénk, lehetőségünk van a télikert összes üvegfelületét nyitható nyílászárókkal ellátni, de általában két vagy három nyílászáró elegendő, mely magában foglalja a helység bejárati ajtaját is.

Télikert tetőszerkezete

A télikert építése során többféle anyagú szerkezet áll rendelkezésre a tetőszerkezet előállításához. A zsindely vagy egyéb nem átlátszó anyagok használatával a télikert egyik legnagyobb előnye veszik el, ami a nagy mennyiségű természetes fény.

A modern télikertek általában már fényáteresztő tetővel vannak ellátva. A fényáteresztő képesség biztosításához biztonsági üveglapok, valamint polikarbonát tetőlemezek is rendelkezésre állnak.

A biztonsági üveglapok a természetes fény teljes részét átengedik, valamint szabad kilátást biztosítanak a bent tartózkodók számára. Segítségükkel akár a csillagos égboltot is csodálhatjuk a télikert belsejéből. Az üvegtető választása esetén árnyékolásról is gondoskodnunk kell, mert a nyári hőségben könnyedén túlmelegedhet a télikertünk.

A polikarbonát tetőlemezek kiváló alternatívát biztosítanak számunkra. Segítségükkel könnyű és időtálló szerkezetet kapunk, melyek a fény egy részét átengedik, de segítenek hűvösen tartani a helységet. A víztiszta polikarbonát mellett opál vagy bronzszínben is választhatjuk, mely hangulatos megvilágítást eredményez a télikert belső terében.

Télikert árnyékolása

A télikerthez használt nagy mennyiségű üveg több mint elegendő természetes megvilágítást biztosít a helységnek, ám a sokáig tartó erős napsugárzás hatására könnyen túl is melegedhet. A télikert túlmelegedését a helység hatékony és rendszeres szellőztetésével, valamint az árnyékolók használatával érhetjük el.

Az üvegtetővel felszerelt műanyag télikertek árnyékolásához különböző árnyékoló ponyvákat használhatunk, melyek szükség szerint leengedhetők vagy felhúzhatók. A télikert függőleges üvegfelületei esetében többféle árnyékoló eszköz nyújthat segítséget.

A redőnyök használatával hatékonyan szabályozhatjuk a helységbe érkező fény mennyiségét, szükség szerint akár meg is szüntethetjük. Ehhez műanyag, illetve alumínium redőnyt is használhatunk. A redőnyök az üveg külső oldalán foglalnak helyet, ezért a napsugarakat már azelőtt megállítják, hogy elérné az üveg felületét.

 

A télikertek régebben kizárólag a jómódban élők kiváltsága volt, szerepük szinte kizárólag az időjárásra érzékeny növények tárolására korlátozódott. Mára ez a helyzet megváltozott, a télikertek ma már sokak számára megfizethetőek. Építésük többféle alapanyag felhasználásával történhet, melyek közül bárki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. Azok, akik számára a műanyag télikertek egyszerűsége, valamint a fa természetessége nem elegendő, a minőségi alumínium télikert építése jelentheti a tökéletes megoldást.

Alumínium télikert építése

Alumínium télikert építése

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Alumínium télikert

Az alumínium télikertek ára viszonylag magasabb a többi alapanyagból készült társaihoz képest, ám cserébe számos előnyös tulajdonsággal ruházza fel a helységet. Az alumínium előnyös tulajdonságai közé tartozik, hogy tartósak, felületük nem rozsdásodik, alacsony tömegüknek köszönhetően pedig könnyű szerkezetek létrehozását teszik lehetővé.

Az épülethez használt profilok az alapanyag merevségének köszönhetően nem igényelnek további acél merevítést, képesek elviselni akár a háromrétegű hőszigetelt üvegezés súlyát is. A nagyobb szerkezeti szilárdságnak köszönhetően ugyanakkora helyre keskenyebb profil is elegendő, ennek következményeképp akár nagyobb méretű üvegtáblákkal látható el az alumínium télikert.

Az alumínium télikert felületére nincs káros hatással az erős napsütés, valamint a rájuk hulló csapadék, valamint nem tesz bennük kárt a gombásodás vagy penész. Mivel az alapanyag ellenáll a párának, így a télikert segítségével lefedhetjük medencénket, jacuzzinkat anélkül, hogy a levegő páratartalma kárt tenne a szerkezetben.

Az alumínium télikertek egyik legnagyobb előnye, hogy a fából vagy műanyagból készült szerkezetekkel ellentétben bármilyen színnel elláthatóak. Ennek segítségével az utólag épített télikertek könnyedén harmonizálhatnak otthonunkkal.

A télikert hőszigetelése és nyílászárói

A télikert a hideg évszakokban az üvegfelületeiket érő napfény segítségével kellemes hőmérséklet alakítható ki. Az üvegházhatás hasznosítása mellett természetes gazdaságosan fűthetőek is. Ehhez a profilok és a hőszigetelt üvegezés használata nyújt segítséget.

A télikertek felületének szinte egészét alkotó üvegfelület hőszigetelt üvegezéssel van ellátva. A hőszigetelt üvegezés két vagy három rétegű üvegszerkezetből áll. Az üvegrétegek közt rossz hővezetésű, általában kripton vagy argon gáz található.

A télikert hőszigetelése mellett szintén nagyon fontos a hatékony szellőztetés lehetőségének kialakítása. A megfelelő légcsere biztosításához legalább két nyitható nyílászáró szükséges, ám igény szerint az összes üvegfelület is kialakítható nyithatóra.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Alumínium télikert árnyékolása

A télikert üvegfelületeit érő folyamatos napsütés hatására a helység egy meleg nyári napon könnyedén túl melegedhet, kellemetlenné téve a benne tartózkodást. Az esetek többségében a rendszeres szellőztetés megoldást jelenthet. A probléma teljes megoldásához célszerű megfelelő árnyékoló eszközökkel felszerelni a helységet.

A télikertek a természetes fény jelentős részét a fényáteresztő tetőelemeken keresztül juttatják be. Melynek árnyékolása különböző árnyékoló ponyvával vagy textillel oldható meg. Ezek az árnyékolók szabályozhatóak, szükség esetén néhány mozdulattal vagy gombnyomással le és felhúzhatóak.

A télikertbe függőleges üvegtáblái esetében a redőnyök jelenthetnek megoldást. A redőnyök segítségével könnyedén szabályozhatjuk, vagy szükség szerint meg is szüntethetjük a télikertbe jutó természetes fényt. A műanyag redőnyök egyszerűségének és alacsony árának köszönhetően kiváló megoldást jelenthet a túlmelegedéshez.

Az alumínium redőnyök még hatékonyabb módon akadályozzák meg a télikertünk túlmelegedését, illetve védik az üvegfelületeket egy esetleges vihar vagy jégeső során. Az alumínium redőnyök a hagyományos zsinórral vagy gurtnival való használat mellett emelő motorral is elláthatóak, mely még nagyobb kényelmet tesz lehetővé felhasználói számára.

Egy télikert építésével egy olyan helyet alakíthatunk ki otthonunkban, ahol a természethez közel érezhetjük magunkat, anélkül hogy közvetlenül ki lennénk téve az időjárásnak. A télikert gyártás által nyert helység szinte teljes egészét üveg alkotja. Ennek az üvegfelületnek köszönhetően egy természetes fényben úszó helységet alakíthatunk ki, mely számos tevékenységnek adhat otthont.

Ide kattintva kérjen helyszíni felmérést!

Télikert kialakítása

A télikert építése szinte minden ingatlanon lehetséges. Kialakításuk lehetséges az előtetőnk alatti terület beépítésével, de az épülethez tartozó erkélyen vagy teraszon is kialakíthatóak. Amennyiben nem rendelkezünk terasszal vagy erkéllyel, vagy pedig valamilyen okból nem szeretnénk beépíteni őket, akkor lehetőségünk van a télikert egyéb helyen történő kialakítására is.

Télikert gyártás fából, műanyagból, alumíniumból

Télikert gyártás fából, műanyagból, alumíniumból

Ha a télikert közvetlenül az épület mellé kerül, akkor akár a nappalinkkal is egybenyitható, jelentősen megnövelve annak hasznos területét.

Különálló télikert

A különálló télikertek előnye, hogy a méreteinél nem kell figyelembe venni a terasz méreteit. A télikert építése az épülethez tartozó ingatlanon belül szinte bárhol lehetséges. A lakóépület mellett elhelyezett télikert kialakításával egybenyitható a nappalival. Az egy teret alkotó, illetve ajtóval leválasztott egyben fűtéssel is el lesz látva, mely a télikertek hőszigetelő képességének köszönhetően gazdaságosan üzemeltethető.

A télikert önálló épületként is elhelyezhető, ilyenkor a méreteit és kialakítását tekintve nem kell figyelembe venni a lakóépület méretét. Ha rendelkezünk medencével vagy jacuzzival, akkor a köréjük is felépíthetjük a télikertet, használatuk ezáltal kevésbé lesz kitéve az időjárásnak. A télikertünkben egy étkező helységet is kialakíthatunk, az itt tárolt bútoraink, növényeink védve lesznek az időjárástól.

Erkély és teraszbeépítés

Az erkélyünk vagy teraszunk többnyire a pihenésünket szolgálja, megfelelő időjárás esetén akár órákat is eltölthetünk itt. Az itt eltöltött időnket az időjárás hirtelen romlása félbeszakíthatja, erős szél illetve esőzés esetén nem igazán kellemes a kint tartózkodás. Az erkélyünk vagy teraszunk beépítésével lehetőségünk van a télikertet kialakítani, mely védett helyet biztosít számunkra, illetve az itt elhelyezett növényeink és értékeink számára egyaránt.

Ide kattintva kérjen helyszíni felmérést!

Az terasz és erkélybeépítés által kialakított télikert belső méreteit adottak, de a viszonylag kis méretű télikertek is kellemesek, illetve hasznosak lehetnek.

Előtető beépítése

Az épület bejárata felett található előtető a bejárati ajtót, illetve annak környékét hivatott megvédeni a csapadékoktól. Használatukkal az érkezés vagy távozás során nyugodtan kereshetjük a kulcsunkat, anélkül hogy eláznánk.

Az előtető beépítésével a helység még hatékonyabban kihasználható. A beépített terület téli időszakban, valamint esős időben megvédi az ide elhelyezett tárgyainkat, cipőinket, vizes esernyőnket.

Télikert gyártás alapanyagai

A télikertek régebben kizárólag fából készültek, mára már nagyon népszerűek a műanyag, illetve alumínium télikertek is. A télikert felületének jelentős részét üveg borítja, mely nagymennyiségű természetes fényt enged a helységbe. Az ehhez használt üveg többrétegű, gázzal töltött hőszigetelt üvegezésből áll.

A télikert tetőszerkezete a hagyományos borítás mellett polikarbonátból, illetve biztonsági üveg felhasználásával is elkészíthető. A télikertek ideális szellőztetése a beépített nyílászárók használatával érhető el. Ehhez általában két-három nyílászáró elegendő, de igény esetén akár az összes üvegfelület kialakítható nyithatóra. 

Télikert kapcsolat

Profixig Team Kft.

Télikert bemutatótermünk címe: Budapest, IX.kerület, Márton u 35B Előzetes bejelentkezés a bemutatóterembe az alábbi telefonszámon lehetséges: Tel:+36(20)5130668 Szikszó, Miskolci út 46 E-mail: sixoablak@gmail.com Bankszámlaszám: 10403002-50526585-75491002 Adószám: 23381098-2-05