Bejegyzés a ‘Fa télikert’ kategóriában

A télikert fából készült régen, a technika fejlődésével viszont egyéb alapanyagok is megjelentek, melyből a szerkezet tartóelemeit elkészítették. A télikertek természet közelségét az időjárástól való védelem mellett biztosítják számunkra, a fából készült télikertek pedig még természetesebb hatást keltenek. Ez a helység számos tevékenységnek adhat otthont, az ide tervezett családi étkezéseket, pihenést pedig nem mossa el az eső.

A fa télikertek felépítése

Faanyag

A télikert fából, műanyagból, valamint alumínium felhasználásával is készülhet, ám egyedül a fa télikertek készülnek természetes anyagokból. A borovi fenyő az ablakok és ajtók gyártása mellett egyéb kültéri és beltéri feladatokra is alkalmas, így a télikert szerkezeteként, valamint a felhasznált nyílászárók alapanyagaként is gyakran használják.

A téli kert teherviselő elemei borovi fenyő gerendákból állnak, a szerkezet többi elemét rétegragasztott télikert lecekből állítják elő. A rétegragasztásnak köszönhetően a fa szerkezeti szilárdsága megnő, így még jobban ellenáll majd a terhelésnek, vetemedésnek.

A téli kert fa elemeit a hibás részek eltávolítása után összetoldott faanyagból készítik, így hibáktól mentes, szép felület érhető el. A hossztoldott faanyag mellett lehetőségünk van toldás nélküli faanyagból is elkészíteni a télikertek, ám ez jelentősen drágább, mivel a tökéletes méretű, hibátlan fa egyre ritkább dolognak számít.

Télikert fából

Télikert fából

A fa télikertek felületkezelése, festése

A fa télikertek elemei folyamatosan kivannak téve az időjárás hatásainak, eláznak, hó esik rájuk, felületükön pedig lecsapódik a pára. Ez idővel megrongálhatja a kezeletlen fából készült szerkezet, ezért a télikerthez használt faanyag felületkezelést igényel. A felületkezelésnek köszönhetően a télikert szerkezete ellenálló lesz majd a fent említett problémákkal szemben, valamint védelmet nyújt a fa felületét rongáló penész vagy gomba ellen.

A fa télikert felületkezelését lazúrral elvégezve védő lakkréteg képződik, mely a felület védelme mellett a fa erezetét is látni engedi. Amennyiben egy meghatározott színben szeretnénk a télikertünket látni, a RAL színskála valamennyi színe a rendelkezésünkre áll.

Télikertek építése fából – Üvegezés és hőszigetelés

A télikert többféle kivitelben elkészíthető, a házhoz toldott, valamint a házzal közös légterű télikertek esetében nagyon fontos a helység hőszigetelése. A télikert jelentős részét üvegfelület alkotja, valamint sok esetben üvegtetővel is kerül elkészítésre. A megfelelő hang és hőszigetelést hőszigetelt üvegezéssel biztosíthatjuk.

A hőszigetelt üvegezés 2 vagy 3 üvegrétegből áll össze, melyek közé védőgázt töltenek. Ez az üvegtípus kerül beépítésre a fix, valamint a nyitható nyílászárókba.

Télikert fából – A fa télikertek nyílászárói és árnyékolása

A téli kert megfelelő szellőzése érdekében legalább két nyitható nyílászáró szükséges. Ezek közül az egyik a helység bejárati ajtaja is lehet, de lehetőségünk van az összes üvegfelület nyitható kialakítására is.

A télikertek belsejében a folyamatos napsütés, valamint az üvegfelületek hatására üvegházhatás alakul ki, mely télen kellemes hőmérsékletet biztosíthat, ám nyáron az erős napsütés hatására könnyedén túlmelegedhet a helység. A túlmelegedés ellen a helység rendszeres szellőztetésével, valamint árnyékoló eszközökkel védekezhetünk.

A télikert belső árnyékolásához belső térben szalagfüggönyt, reluxát vagy rolettát is használhatunk. A külső árnyékoló eszközök közül pedig a redőny látja el leghatékonyabban a feladatát.

A télikertek segítségével közel kerülhetünk a természethez, anélkül hogy közvetlenül ki lennénk téve az időjárásnak. A fa télikert egy sokoldalúan használható, különleges helyszíne lehet a legtöbb családi eseménynek.

Miért is jó egy fa télikert?

A fa télikert hőszigetelése nem marad el a többi lehetséges alapanyagtól, ennek köszönhetően akár fűtést is kialakíthatunk bennük. A télikert hőszigetelő képessége részben a fa tulajdonságainak köszönhető. Mivel a télikertek szinte teljes egészét üvegfelület alkotja, így hőszigetelt üvegezéssel érik el a megfelelő hatást.

Fa télikert

Fa télikert

A télikertek túlmelegedését, valamint a friss levegő bejutását nyílászárókkal biztosítjuk. A hatékony szellőzéshez általában két nyílászáró is elegendő lehet. Amennyiben szeretnénk, lehetőségünk van az összes üvegfelületet nyitható ablakokkal ellátni.

A télikert fából a legjobb választás a természetes alapanyagokat kedvelők számára. Többféle fafajta alkalmas télikertek építésére, melyek segítségével a természet közelségét tovább fokozhatjuk.

A fából készült télikertek lucfenyőből, vörös fenyőből vagy borovi fenyőből épülnek.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Fa télikertek anyaga, télikert fából

A fa télikertek túlnyomó része a borovi fenyő felhasználásával készül, amely egy nagyon tartós faanyag. Külső és belső használatra egyaránt kiváló választás, ezért a télikertek, nyílászárók és bútorok mellett egyéb területeken is előszeretettel használják.

Az időjárás viszontagságainak nagyon hosszú időn át képes ellenállni, emellett hatalmas színválasztékból választhatjuk ki a télikertünk színét. A faanyag rajzolatának és a színválasztéknak köszönhetően a télikertünk bármilyen környezetbe könnyen beleilleszkedik majd.

A fa télikert anyaga a felületkezelésük által tartósan ellenállnak majd a felületüket érő csapadéknak, valamint a faanyagot károsító rovaroknak és gombáknak.

A télikertek építésénél használt alapanyag rétegragasztással készül, hossztoldott faanyag felhasználásával. A fa ablakokhoz hasonlóan lehetőségünk van toldásoktól mentes faanyagot használni, ám ez jelentősen drágább a hossztoldotthoz képest.

A rétegragasztás segítségével előállított faanyaggal felhasználásával a fa télikert esetleges vetemedése jelentősen csökkenthető. Ezzel megelőzhető, hogy a csapadékok vagy a levegő páratartalma miatt eldeformálódjon a télikertünk szerkezete.

A rétegragasztott faanyagok előállítása során több vékonyabb falécet ragasztanak össze, egymásra ellentétes száliránnyal. Ennek köszönhetően a télikert szerkezeti stabilitása és terhelhetősége is megnövelhető.

Fa télikert – Fa télikert festése

A fa télikertek felülete folyamatosan ki van téve az időjárásnak. Ahhoz hogy a fa télikert megőrizze felületének állapotát, védelemmel kell ellátni. A gyártás során a faanyagot ellátják a szükséges rovar és gomba elleni védelemmel, majd lefestik felületüket a kívánt színre.

Ezt a felületkezelést 8-10 évente megújítva a fából készült télikertek hosszú évtizedeken keresztül megőrzik majd felületük szépségét.

Téli kert akciók – GYAKORI TÉVHIT – A télikertet csak a “milliomosok” építtethetnek

A télikert, régen a gazdagok kiváltsága volt, mára szinte bárki megengedheti magának, aki rendelkezik az építéséhez alkalmas területtel. A hatalmas mennyiségű üvegfelületnek köszönhetően több mint elegendő természetes fény áll rendelkezésünkre, mely jótékony hatással van az ott tartózkodó emberekre. Néhány üvegfelület mindenképpen nyitható kell hogy legyen a hatékony szellőzés biztosításának érdekében. Máskülönben az itt eltöltött idő a rossz levegő vagy hőség miatt hamar kellemetlenné válna.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!

Téli kert akciók – Milyen célra használható a télikert?

A télikert sokféle célra használható, könnyedén a család és a barátok kedvenc helységévé válhat.
Megépítésének többféle módja létezik, kialakíthatjuk a meglévő teraszunkon annak beépítésével vagy az épület mellett bárhol. Ennek köszönhetően az otthonunkból közvetlenül a télikertbe érkezünk néhány lépés megtételével.

Téli kert akciók – Különálló télikert építése

Ha nem szeretnénk vagy pedig nincs módunk az épület közelében felépíteni, akkor lehetőségünk van az ingatlanunkon bárhol, egy alkalmas terülten kialakítani télikertünket. Ilyenkor különálló télikertet hozunk létre, melynek kulccsal zárható ajtója segít megvédeni az itt elhelyezett értékeinket.

terasz beépitese télikert

terasz beépitese télikerttel

Téli kert akciók – Milyen jól hőszigetelt egy téli kert?

Lehetőségünk van jacuzzink vagy medencénk használatát függetleníteni az időjárástól, ennek köszönhetően akár télen nyugodtan fürödhetünk. A télikert szerkezet hőszigetelt üvegezéssel és profilokból épül fel, ezért gazdaságosan fűthető vagy hűthető az időjárástól függően.

Téli kert akciók – Télikert építéséhez szükséges alapanyag kiválasztása

A télikertek építéséhez szükséges alapanyag kiválasztása személyes ízlésünk és a rászánt összegnek függvénye. A fából készült télikertek gyakran használt alapanyaga borovi fenyő. Ez tartós, ellenálló szerkezet építését teszi lehetővé. A természetes anyagok kedvelőinek a fa télikert a jó választás.

A télikertünket műanyagból felépítve egy nagyon jó ár-érték arányú épületet kapunk, mely modern és letisztult hatást kelt, emellett ellenáll a párának és a napsütésnek, valamint nem kell 7-8 évente újrafesteni. Télikertünket lehetőségünk van alumíniumból megépíteni, ami drágább a másik két alapanyagnál, de cserébe szinte örök életűvé teszi az építményt.

Ide kattintva kérjen télikert helyszíni felmérést!